Az engedelmességben megnyilvánuló kicsinység a naggyá válás útja – 2019.07.17.

1./ Jézus a mai evangéliumban (Mt 11, 25-27) önmagáról beszél, s ezt a részt bevezeti egy dicsérő ima az Atyához, aki a gyermekded lekületűek, a kicsinyek számára nyitva tartja titkait, de a világ okosai nem tudnak oda bepillantani.
     Kis Szent Teréz nagysága éppen abban rejlett, hogy kicsinnyé tudott válni. Erről a kicsinységről Bruno Thevenin atya, a Teréz-misszió alapítója a következőket mondta 2012. május 19-én, a kecskeméti Öregtepmlomban megrendezett ötödik országos Teréz-missziós találkozón:
     „Lisieux-i Szent Teréz lelkiségével megmutatta a mennyország felé vezető utat, melyet nem kilométerekben mérnek, hanem kicsinységben.
     A gyermek azt mondja apjának: vegyél fel! Ebben a kérésben benne van a gyermek szeretete az apa iránt. Az apa pedig felveszi a gyermekét, mert értékeli ezt a szeretetet. Ám ahhoz, hogy felvegyék, a gyermeknek előbb kérnie kell: vegyél fel! Hasonlóképpen vagyunk Istennel: azt kívánjuk, hogy vegyen fel minket az országába. Isten csak a kicsinyeket veszi fel a mennybe, akik kérik: vegyél fel! Kicsinynek kell maradnunk, mert az apához hasonlóan a Jóisten is csak a kicsinyeket veszi fel. A kicsinység nem gyöngeség, hanem erőforrás. Miként maradhatunk kicsinyek? Az imádsággal és az Isten parancsai iránti engedelmességgel. Aki a papokért imádkozik, kicsiny marad, és Isten a kicsinyeket felveszi.”
     Bruno atya szemléletes példázata arról szól, hogy akkor válik az ember naggyá, ha a mennyországba jut. Ennek a naggyáválásnak azonban van egy előfeltétele: kicsinnyé kell válni. Kicsinnyé, azaz bizalomteljessé, alázatossá, engedelmessé – mint amilyen a másokra rászoruló gyermek. A kicsiny gyermek bízik a szülőben, alázatos a korlátai miatt, és engedelmes, mert szeret.
2./ Az Isten iránti engedelmesség teszi naggyá az embert. Ezt már Jézus példájából megtanulhattuk.  Szent Pál apostol írja, hogy „Jézus megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig; ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek...” (Fil 2,8-9)
     Az engedelmesség sosem könnyű, akár békés időket élünk, akár üldöztetést. Kis Szent Teréz előtt 100 évvel Franciaországban a jakobinus diktatúra sok vértanút szedett. 225 évvel ezelőtt, éppen a mai napon (1794. július 17.) végeztek ki 16 kármelita apácát Párizsban nyaktilóval (guillotine-nal). A francia forradalom idején a compiegne-i zárdát népi tulajdonba vették; az apácáknak fölkínálták a laicizálást, de valamennyien ragaszkodtak szerzetesi hivatásukhoz. Ezután megtiltották a rendi ruha viselését, és a zárda elhagyására kényszerítették őket. Ekkor négy lakást béreltek, ahol továbbra is folytatták a kolostori életet, noha civil ruhában. Vezetőjük – a priora – kezdeményezésére fogadalmat tettek, hogy engesztelő áldozatul fölajánlják magukat Franciaországért. 1793-94-ben a jakobinus terror – Robespierre és Saint-Just – vezetésével ezrével végeztetett ki embereket. A compiegne-i apácákat fanatizmus és királyhűség vádjával letartóztatták, Párizsba szállították és guillotine-nal lefejezték, majd tömegsírba temették. A 16 vértanút Szent X. Pius pápa 1905-ben boldoggá avatta. Életükről Gertrud von Le Fort német katolikus írónő Utolsó a vérpadon címmel novellát, Georges Bernanos pedig drámát írt 1948-ban. Ennek szövegére komponált operát Francis Poulenc: A kármeliták párbeszédei címmel, melyet 1957-ben mutattak be először. Azóta a világ számos operaházában bemutatták, így Budapesten is 2016-ban.
3./ Gertrud von Le Fort írja: „Vannak olyanok, akiknek az a rendeltetése, hogy egymást segítsék az Istenhez vezető úton. Ezeknek a közössége olyan mély és titokzatos, mint semmi más a földön. ...Mert nincs a világon semmi, ami olyan leküzdhetetlen és elnémíthatatlan, mint az Isten iránt érzett szeretet. ...Isten birodalmában nem úgy van, mint a világi birodalomban, hogy csak az erős és bátor emberekből lesz valami. Itt sok kicsi és félénk lény is van, aki ezután a kegyelem erejével bátornak, győzedelmesnek és halálig hűnek mutatkozik.”
4./ Georges Bernanos drámájában arról szól, hogy a jakobinus diktatúra az Egyház teljes megsemmisítésére törekedett. „A forradalmárok az arisztokratáktól csak félnek, de az Egyházat gyűlölik.” A drámában egy forradalmi biztos így beszél: „Mire is lenne jó, hogy elfoglaltuk a Bastille-t, ha a Nemzet megtűrné magában azt a többi kis bastille-t, mint ez a /zárda/ is itt... Igen, ez a ház egy bastille, és mi le fogjuk rombolni!”
     Ma emlékezzünk a vértanúkra, akik az engedelmesség kicsinységével váltak naggyá, szentté.