Terézmisszió - Magyarország

1./ Thomas Keating: Átalakulás Krisztusban c. könyvében a 2018. októberében 95 éves korában meghalt amerikai trappista szerzetes Lisieux-i Szent Teréz életéből idéz egy olyan történetet, amely ma is iránymutató megoldást jelenthet az emberek közötti viszály kezelésére.
      Amikor valaki bosszant bennünket, és legszívesebben keményen odamondanánk neki, hogy helyreutasítsuk, akkor a valódi megoldást éppen egy sietős visszavonulás jelentheti. Egy alkalommal Teréz érezte, hogy feltolulnak benne az indulatok, és legszívesebben olyat mondana, amivel megbántaná a másikat, s ha még egy pillanatig marad, kibukik belőle. Arra hivatkozva, hogy fontos teendője van a sekrestyében, szó szerint elfutott, és hevesen dobogó szívvel leült a sekrestye lépcsőire.
     „... nagyon kedvemre való lett volna védeni magam – idézi a szerző Kis Szent Teréz szavait – szerencsére ragyogó ötletem támadt. Azt gondoltam, hogy ha elkezdem keresni az igazamat, nem fogom tudni megőrizni a lelkem nyugalmát, azt is éreztem, hogy nem vagyok eléggé erényes ahhoz, hogy szó nélkül vádolni hagyjam magam, utolsó mentődeszkám tehát a menekülés maradt. A gondolatot tett követte, nesztelenül távoztam... A szívem olyan hevesen vert, hogy lehetetlenség volt messzire mennem, és leültem a lépcsőházban, hogy békésen élvezhessem diadalom gyümölcseit...”
   Önéletrajzában Teréz hozzáteszi, hogy érzelmi késztetései fölötti szerény diadala „nem volt hősiesség... de mégis úgy hiszem, hogy biztos vereség esetén inkább ne tegyük ki küzdelemnek magunkat.”
     Amikor irányíthatatlanná válnak az érzelmeink, olykor az a legjobb, ha sietve visszavonulunk. Ez nem azt jelenti, hogy feladjuk a harcot. Egyszerű stratégiai lépés ez annak érdekében, hogy újra összeszedjük erőinket, és akkor térjünk vissza az önmegtagadáshoz, amikor már jobb lelkiállapotban vagyunk.
    Megtörténhet – írja Thomas Keating atya –, hogy mi kigondolunk egy olyan megoldást, mely szerintünk Istenhez vezet. Még az is megtörténhet, hogy lelki szerzőket is találunk, akik alátámasztják elgondolásunkat – és ezért szilárdan hisszük, hogy a jó úton járunk. Aztán egyszer felismerjük, hogy nem ez a helyes út, és Isten talál nekünk egy másik utat, amely éppen olyan jó, hogy ne ragaszkodjunk önelégülten helyesnek tartott elképzelésünk biztos tudatához. Felismerjük, hogy előítéleteink, hamis értékrendszereink jelentős mértékben akadályokká válhatnak. Szent Teréz felfogása szerint nagyon fontos gyakorolnunk a nyitottságot Isten felé, aki a hétköznapi életben, események és emberek révén látogat meg minket. (im. 33-37 nyomán)
 2./ Ahogy Keating atya Kis Szent Terézt idézi, az igen sokat segíthet az emberek közötti konfliktusok megoldásában. Házastársak között, barátok vagy munkatársak között – tehát mindennapos emberi kapcsolatainkban – nem ritkán előfordulnak viták, megbántások. Ilyenkor általában ki-ki a maga igazát akarja bebizonyítani – amit a másik általában azért nem fogad el, mert akkor azt vereségnek érezné. A vége igen sokszor az, hogy megmerevednek a frontok, mindkét fél csökönyösen ragaszkodik a saját álláspontjához.
     „Okos enged, szamár szenved” – mondja a népi bölcsesség. De nem csak a népi mondás sugallja ezt a megoldást, mert mint láttuk, Kis Szent Teréz is hasonlóképpen cselekedett: visszavonult a vita folytatása elől. Ez nem gyávaság, hanem bölcsesség. Isteni bölcsesség. Felismerte, hogy Isten éppen a hétköznapi eseményekben – mint amilyen egy vita, egy emberi konfliktus – meglátogat minket. Próbára teszi alázatosságunkat. Miben áll az alázat? Amin tudsz, változtass; amin nem tudsz változtatni, azt fogadd el – ez az alázat. Az alázat ellentétje a büszkeség. A büszkeséggel az a baj, hogy az rombol. Ezzel szemben az alázat épít.
     Lisieux-i Szent Teréz említett története az alázatról szól és nem a megfutamodásról. Felismerte a kis utat, ami ebben az esetben az alázat útja, a kicsinység útja. Teréz nem csak ismerte Szent Pál filippiekhez írt levelét, hanem megélte annak tanítását. Szent Pál így írt: „Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból. Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” (Fil 2, 3-4)
     Jézus kijelölte számunkra az utat: „Én vagyok az út” (Jn  14,6) Járjunk az alázat útján!