Kis Szent Teréz, aki mégis „nagy” szent lett – 2014.07.17.
1./ Az emberiség régtől fogva különböző jelzőkkel ruházta fel a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Az ókori római császárokat éppúgy az „isteni” jelzővel illették, mint napjainkban némely sztár-focistát. Az „isteni” Diego Maradonáról persze idővel kiderült, hogy kivételes labdarúgói kvalitásai mellett nagyon is gyarló ember, de úgy tűnik, a népnek mindig kell valaki, akit isteníteni tud. Időről időre az énekesek között is akadnak olyanok, akiket „királyként” tiszteltek rajongói: Elvis Presley-t a rock királyaként, Zámbó Jimmyt ma is „királyként” emlegetik, tragikus haláluk után is.
A szentek között is alkalmazunk némi megkülönböztetést, nem mintha a mennyben lenne valamilyen rangbeli különbözőség. Isten színelátásánál nincs nagyobb jutalom és dicsőség. Mégis, mi emberi módon szeretünk jelzőket alkalmazni a számunkra kiemelkedő szentek esetében is. A pápák között is van néhány, akit a „nagy” jelzővel illetett az utókor: pl Nagy Szent Leó, Nagy Szent Gergely, és legújabban Nagy Szent János Pál pápa. A püspökök között Nagy Szent Albert, a női szentek között Avilai Nagy Szent Teréz viseli ezt az utókor által ráragasztott jelzőt. Csak egyetlen szentünk van, akit viszont a „kis” jelzővel illetünk: Lisieux-i Kis Szent Teréz. Talán azért, mert a „nagy” jelző már foglalt volt Avilai Szent Teréz által. Ugyanakkor a „kis” jelző nem kicsinyíteni akarja Lisieux szentjét, hiszen mindkét Teréz az egyháztanítók megtisztelő címét is megkapta. A spanyol Teréz még VI. Pál pápától kapta az egyháztanító címet, a francia Teréz pedig Nagy Szent János Pál pápától. Ennél nagyobb megtiszteltetést nem kaphat az Egyháztól egy szent. A „kis” Szent Teréz elnevezés ezzel együtt sokat mondó, ha figyelembe vesszük Szentünk egyik szóbeli megnyilvánulását.
2./ Kis Szent Teréz halála előtti utolsó beszélgetéseit nővére feljegyezte és Utolsó beszélgetések címmel kiadták. Ebben olvassuk:
„A nagy szentek a jó Isten dicsőségéért dolgoztak. De én, aki csak egy egészen kis lélek vagyok, egyedül az Ő tetszéséért dolgozom, és boldogan elviselném a legnagyobb szenvedéseket is, ha ezzel csak egyszer is mosolyra deríthetem Őt.”
Úgy vélem, ebben a kicsinységben rejlik Teréz nagysága. Ő mindig kicsiny gyermek akart lenni, olyan értelemben, hogy gyermeki bizalommal rábízza magát Istenre. Figyeljük meg a kis gyermeket: ha valaki rámosolyog, akkor a gyermek is visszamosolyog. A gyermek ösztönösen vágyik a mosolyra. Hát ez a gyermeki attitűd fedezhető fel Kis Szent Terézben: még óriási fizikai szenvedései közepette is vágyott arra, hogy Istent mosolyra fakassza. Ő nem akar Isten dicsőségéért dolgozni, hiszen ő egészen kicsiny lélek. Ő csak Isten tetszéséért akar dolgozni, és még a legnagyobb szenvedésekkel is mosolyra akarja deríteni Istent.
Képtelenségnek tűnik, hogy fizikai szenvedéssel mosolyra lehetne fakasztani Istent, hiszen Istennek nincs tetszésére a szenvedés. Az ajándék viszont Istennek is tetszésére van. A halálos betegen fekvő Teréznek már nincs semmije, amit Istennek tudna ajándékozni, csak a szenvedése. Ezért hát a szenvedését ajándékozza Istennek, szenvedésének felajánlásával akarja mosolyra fakasztani Istent. A mosoly itt a tetszés szinonimája. Teréz tehát a szenvedésének felajánlásával akar Isten tetszésére lenni.
3./ Igen, az Istennek felajánlott szenvedéssel ki lehet vívni Isten tetszését – ez Teréz gondolata. Mennyi vigasztalás és mennyi erő van ebben a gondolatban! Mert melyikünknek ne lenne módja arra, hogy valamilyen szenvedést felajánljon Istennek?
Egy diáknak is módja van erre, amikor erőfeszítését, szorgalmát nem koronázza siker – akkor felajánlhatja ezt a lelki szenvedését Istennek.
Egy fiatalnak is módja van erre, amikor szerelmi csalódás éri – lelki fájdalmát ajánlhatja Istennek.
A szülőnek is módja van erre, amikor fájdalommal látja, hogy felnövő gyermeke nem úgy él, ahogy a szülő nevelte és amilyen példát mutatott neki – ezt a lelki kínt felajánlhatja Istennek.
A nagyszülőnek is módja van erre, amikor úgy érzi, feleslegessé vált és terhére van csak családjának – ezt a szomorúságát felajánlhatja Istennek.
Igen, az élet különböző keresztjeit felajánlhatjuk Istennek, mondván: nézd, Uram, nekem már nincs egyebem, amit neked ajándékozhatnék, fogadd el tőlem ezeket a fájdalmakat. Rád bízom magamat és fájdalmaimat. Nem vágyok már másra, csak egyedül a Te tetszésedre! Ámen.