1./ Egész életünkben választunk. Nem csak házastársat választunk – általában életünkben egyszer -, nem csak országgyűlési képviselőket választunk – négy évente –, nem csak munkahelyet választunk – amikor szükséges -, hanem naponta választunk... Naponta kell választanunk Isten és a Mammon között. A Szörényi-Bródy rock-opera (István, a király) dalszövegével kérdezhetjük: Mondd, te kit választanál? Istent, vagy a Mammont? Választani kell, mert – ahogy Jézus mondta – nem lehet két Úrnak szolgálni: „vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24) Indokolt tehát a kérdés: mondd, te kit választanál?
2./ A mai evangélium Júdás választásáról szól, aki a Mammont választotta Isten helyett. Júdás 30 ezüstért, egy rabszolga áráért eladta Mesterét (Mt 26,14-16). Mennyire fájhatott ez Jézusnak! „Egy a tizenkettő közül”, egy a legszorosabb barátai közül elárulja Jézust. Pedig Jézus választotta ki őt is, Jézus volt az, aki szerette és nevelte őt, aki oltalmazta a farizeusok támadásaival szemben. Az árulás időzítése két szempontból sem mellékes.
Az utolsó vacsorán Jézus átváltoztatja a kenyeret saját testévé, majd az apostoloknak nyújtja a falatot. Ez volt a tanítványok elsőáldozása. Szent János evangélista szerint Júdás mindjárt a falat átnyújtása után távozott az utolsó vacsora terméből. Az evangélista nyomatékosan hozzáteszi, hogy „éjszaka volt”. (Jn 13,30) Ez azt jelenti, hogy Júdás sötét lélekkel, azaz bűnös lélekkel járult első szentáldozásához. Pedig a szentáldozás, Jézus asztalközössége, megadta volna neki a szentség állapotát, ő mégis inkább a bűnt választotta: a Mammont, a 30 ezüstöt.
Az utolsó vacsora időpontja más szempontból is fontos. A zsidó nép a pászkavacsorával mind a mai napig az Egyiptomból való kiszabadulásra emlékezik. A zsidó nép pászkavacsoráján mind a mai napig ugyanazt az ételt eszi, mint amelyet Mózes népe evett a kivonulás éjszakáján. Az utolsó vacsora is pászkavacsora volt, de több annál. Jézus a kenyeret és bort saját testévé és vérévé változtatta át, és azt állította, hogy ez az Oltáriszentség az örök élet kenyere (Jn 6,51). Amíg Mózes az egyiptomi rabságból mentette ki népét, addig Jézus a kárhozatból menti meg mindazt, aki hittel és tiszta lélekkel veszi magához az ő Testét és Vérét. Aki méltó lélekkel járul az Oltáriszentséghez, az szentté válik. Ez a szentség, de mind a hét szentség azért van, hogy általuk szentté legyünk.
Minden alkalommal, valahányszor eljövünk szentmisére, választanunk kell. Ki választunk: Jézust az Oltáriszentségben, vagy a Mammont? Júdás a Mammont választotta. Azonban minden keresztény beleeshet Júdás bűnébe, valahányszor szentségtörő módon áldozik.
3./ Kis Szent Teréz mindig Jézust választotta. Az ő korában is sokan választották a bűn útját, akárcsak ma. Az antiszemitizmus, a szabadkőművesség és a divattá vált sátánkultusz hírhullámai eljutottak a kármelita kolostor lépcsőjéig is; a kolostoron belül pedig a nővérek hiúsága, némelyik hatalmi törekvése volt az, ami minden nap választás elé állította Terézt. Ő kit és mit választott? Teréz Jézust választotta. Jézust, aki nem ítélkezett senki felett. Ezért Teréz sem ítélkezett nővértársai felett, hanem arra a következtetésre jutott, hogy maga is egy a sok bűnös közül és kizárólag Isten ingyenes kegyelme óvja meg attól, hogy elbukjék.
Teréz sosem hivalkodott érdemeivel – pedig valóban voltak érdemei, nem is akármilyenek. Mégis azt mondta alázatos lélekkel: „Nekem nincsenek érdemeim. Csak örömet akarok szerezni a jó Istennek... Ha érdemeimre számítanék, kétségbe kellene esnem!” Kis Szent Teréz egykori nagy kármelita elődjével – Avilai Szent Terézzel vallotta –, hogy ha „Isten veled van, az egyedül elég neked”. Ezért tudott mindig örvendező lenni, bármilyen előnytelen külső körülmények között is élt, bármilyen fájdalmas betegség lepte is el őt. Teréz mindig Isten választotta, aki egyedül – és csak Ő egyedül – elég nekünk.