Az imádság „jó illata” Mocsán – 2013.04.26.
1./ A Teréz-misszió VI. országos találkozója a győri egyházmegyéhez tartozó Mocsán volt megtartva 2013. április 20-án. Az ország minden részéről 637 regisztrált hívő gyűlt össze, hogy meghallgassa a Teréz-misszió alapítójának – Bruno Thevenin atyának – tanítását; az aranymisés főpásztor – dr. Pápai Lajos megyéspüspök – prédikációját; majd az egész falu összefogásával megrendezett ebéd után Béri László Renátó kármelita atya előadását. Délután 3 órakor az irgalmasság órájában Bruno atya nagyon időszerű „imaszándékaira együtt imádkoztuk az irgalmasság rózsafüzérét, s végül egyenkénti szentségi áldással indulhattunk haza.
A mocsai találkozót valamiképpen az imádság „jó illata” töltötte el. Mit értek ez alatt?
2./ A „jó illatnak” bibliai és ókeresztény hagyománya van.
Amikor Mária Magdolna a betániai vacsorán olajat öntött Jézus lábára, „a ház betelt az olaj illatával” (Jn 12,3). A Jézus elárulására készülő Júdás pazarlásnak minősítette az asszony cselekedetét, de Jézus leintette, mondván, hogy ezt temetése napjára teszi. Valóban, Mária öntudatlanul azt az irgalmassági cselekedetet vitte végbe Jézus testén, amit nem tehettek meg hat nappal később a jámbor asszonyok a péntek este kezdődő szombati munkaszünet miatt. Mária mintegy megelőlegezte Jézus testének a halál utáni megkenését. A holttestnek ugyanis szaga van, amit az illatos olajjal ellensúlyoztak, ezzel egyúttal az irgalmas szeretet is kifejezték.
Szent Pál apostol átvitt értelemben használja a „jó illat” kifejezést a keresztényekre, amikor ezt írja: „ Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik üdvözülnek, éppúgy, mint azok közt, akik elkárhoznak.” (2 Kor 2,15) Amint az olaj illata különbözik a hulla szagától, úgy különbözik az erényes ember élete a bűnben élő ember életétől.
Szent Ágoston püspök a IV. században papjai számára kolostort alakított ki, és közös életüket regulával szabályozta. A nyugati egyház legrégebbi szerzetesi szabályzatában ezt írja papjainak: „Legyetek a lelki szépség szerelmesei; jó magatartástokkal árasszátok Krisztus jó illatát, nem mint a törvény alatt görnyedő rabszolgák, hanem mint a kegyelem szabad gyermekei.”
Nos, a Teréz-misszió mocsai találkozóján érezhető volt – átvitt értelemben mindenképpen – az imádság jó illata. A délutáni templomi program idején odajött mellém a 12 éves Bálint – az egyik farkasréti Teréz-missziós – és kérdésemre, hogy érzi magát a találkozón, azt válaszolta: nagyon jól, mert most végre gyónhattam és áldozhattam.
Ránk, papokra valószínűleg Bruno atya két-három mondatban megfogalmazott imaszándékai hatottak, melyeket az irgalmasság rózsafüzére tizedei előtt mondott el. Az egyik fiatal falusi plébános pont ezt emelte ki, s ezzel magam is egyetértettem. Az öt imaszándékból ugyanis három a papságra vonatkozott. Imádkoztunk azokért a papokért, akik szenvednek attól, hogy a hívek kevésbé kapcsolódnak be a szentségimádásokba és a bűnbánat szentségébe; imádkoztunk a kísértések közepette élő papokért, akik nem tudnak megszabadulni hibájuktól, gyengeségüktől; imádkoztunk a sikertelenségtől szenvedő papokért; majd imádkoztunk a helyüket kereső fiatalokért, a gyermekáldásért váró házaspárokért, végül pedig a szenvedőkért. Bruno atyában nagyon mélyen él az irgalmasság gondolata, mert az országos találkozó előtti estén Farkasréten mondott szentbeszéde után – a vacsora alatti beszélgetésben – említette: nekünk papoknak a mostani időkben különösen is irgalmasnak kell lennünk a híveinkkel. Jézushoz hasonlóan kell irgalmasnak lennünk.
Az isteni irgalmasság nagy prófétái – Szent Faustina és Boldog II. János Pál pápa – tanítása megfogant. Az irgalmasság órája Mocsán valóban ennek az erénynek a jó illatát árasztotta szét a lelkekben. Érezhető volt ez a „jó illat”.
A lelki szépség szerelmesei százával jöttek az oltár elé, hogy a találkozó végén Bruno atyától és még több paptól személyenként részesüljenek szentségi áldásban. Idős emberek térdeltek le az Oltáriszentség előtt, hogy ott csöndebe elmondjanak egy fohászt, homlokukat az cibóriumhoz érintsék vagy megcsókolják annak vélumát (kendőjét). Idősek voltak, legtöbbjüket segíteni kellett a felkelésben, mások csak meghajolni tudtak – de mindnyájan a lelki szépség szerelmesei voltak, s Krisztus jó illatát árasztották mások számára.
3./ Milyen élménnyel mentünk haza? Azzal, hogy noha egyre nehezebb kereszténynek maradni ebben az elkereszténytelenedő világban, de a Teréz-missziósok egy szívvel és egy lélekkel mondott imádsága által mégis erősebbek vagyunk, és Krisztus „jó illata” lehetünk mások számára.