Terézmisszió - Magyarország

1./ Kik jutnak a mennyországba? Erről a kérdésről bizonyára sokan és sokszor elgondolkodnak. Egy régi adoma szerint két meglepetésben is lesz részünk a mennyországban. Egyrészt olyanokat is fogunk ott látni, akikről nem gondoltuk volna, hogy a mennybe jutnak. Másrészt nem fogunk azokkal találkozni, akikről pedig biztosak voltunk, hogy a mennybe jutnak.

     Lisieux-i Szent Teréz is bizonyos volt abban, hogy nagy meglepetéssel fognak találkozni a hitetlenek, amikor egy nap majd megjelennek az Úr színe előtt. Ha majd ezt mondják Istennek: „Uram, látva ezt a csodás világot, előbb a véletlent választottuk, azután pedig a semmit”, Teréz reményei szerint majd ezt válaszolja nekik az Úr: „Vegyétek birtokba Országomat, mások imádkoztak értetek”.

     Kis Szent Teréz nagyon bízott az imádság erejében. 1896 januárjában kis színdarabot írt Menekülés Egyiptomba címmel. Arról szól, hogy a Szent Család a gyermekgyilkos Heródes elől Egyiptomba menekül, s ott hajléktalanként egy bandita barlangjában húzódnak meg. Szűz Mária itt meggyógyítja a bandita gyermekét, Dimaszt. Az anya azonban továbbra is aggódik, mert attól fél, hogy gyermeke az apa életmódját fogja követni, hiszen a környezet hatása erős nevelő erővel bír. Szűz Mária ekkor a jövőbe tekintve megjövendöli, hogy saját fia, Jézus a kereszt magasából egy nap majd azt mondja Dimasznak: „Még ma velem leszel a paradicsomban”.  A 23 éves Teréz biztos volt abban, hogy Isten jósága és irgalma elkíséri a későbbi „jobb latort”, egészen a végig! Isten nem hagyja félbe egyetlen munkáját sem. A kis színdarabban – amelyben Mária alakját maga Teréz játszotta el – Szűz Mária így bátorítja Dimasz anyját: „Bízzon a jó Isten végtelen irgalmában; ő elég nagy ahhoz, hogy eltörölje a legnagyobb bűnöket is, ha olyan anyai szívet talál, amely minden erejével ráhagyatkozik. Jézus nem kívánja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és örökké éljen.

     1892. augusztus 15-én nővérének – Célinnek – írt levelében Teréz kifejti, hogy Jézus részt akar adni nekünk a lelkek üdvözítésében. Semmit sem akar nélkülünk tenni. A világegyetem teremtője egy szegény kis lélek imájára vár, hogy más lelkeket megmentsen, akiket éppúgy megváltott vére árán. Teréz azt írja Célinnek, hogy emeljük fel szemünket az égre, és lássuk meg, mennyi üres hely van az égben. Nekünk kell betöltenünk az üres helyeket azzal, hogy – a hegyen imádkozó Mózeshez hasonlóan – közbenjárunk a hitetlen emberekért is. Az ima apostolsága megelőzi az igehirdetés apostolságát. Amint a paphiány megoldásában is elsődleges fontossággal bír a papi hivatásokért végzett imádság! Jézus nem véletlenül mondta: „kérjétek az aratás urát, hogy küldjön munkásokat aratásába.” Nekünk, kármelitáknak, az a  küldetésünk – írja Teréz Célinnek –, hogy olyan evangéliumi munkásokat neveljünk, akik majd lelkek ezreit mentik meg, akiknek mi anyja leszünk... Úgy gondolom, igen szép rész jutott nekünk, miért is irigyelnénk a papokat?

     Kis Szent Teréznek ezek a gondolatai bátorítólag hatnak a Teréz-misszió tagjaira. Hiszen csak Magyarországon mintegy tízezren imádkoznak naponta egy-egy papért. A papért imádkozó imaapostol és az illető pap között láthatatlan szimbiózis valósul meg, mert szükségük van egymásra. Az imádkozó imaapostol könyörgésére Isten kegyelmi erővel látja el a papot, aki viszont igehirdetésével erősíti a hitet az imaapostolokban.

     A Teréz-misszió imaapostolai között örömmel látunk gyerekeket és fiatalokat is. A farkasréti plébánián 9-10 éves gyerekek nagy lelkesedéssel végzik a Teréz-misszió napi imáját. Imádságuknak többféle hatása van. Egyrészt nyilván használ annak a papnak, akiért az imádság szól. Másrészt hasznára válik az imaapostolnak is, amennyiben egyházias gondolkodást eredményez. Amint az ősegyházban élő első keresztényeknek is egy volt a szívük-lelkük, egymást támogatták minden szükségükben – úgy az imaapostolokban kis kialakul ez az egymásért élés tudatos életformája.

     Bruno Thevenin atya – a Teréz-misszió alapítója – szokta mondani, hogy a papra elengedhetetlen szükség van az egyházban, mert csak ő tudja adni az Oltáriszentséget. Az Oltáriszentség pedig táplálja a hívek lelkét. Talán nem túlzás Szent Pál apostol mondását oly módon alkalmazni, hogy aki nem akar a papokért imádkozni, az ne is egye az Oltáriszentséget (vö. 2 Tessz 3,10). A papi hivatások világnapján imádkozzunk a papokért, hogy továbbra is ehessük Krisztus Testét!