Terézmisszió - Magyarország

 

„Minden gyarló ember menekül a halál és a szégyen elől” - írja a XIX. század nagy amerikai írója, Nathaniel Hawthorne. Egyet lehet vele érteni. Valóban félünk a megszégyenüléstől. A diák fél az iskolai megszégyenítéstől, a felnőtt a munkahelyi vagy család előtti megszégyenüléstől. S hogy elkerülje a szégyent, sokszor újabb bűnt vesz a nyakába: hazudik, letagadja azt, amiért szégyent érez. A házas ember pl. a házasságtörést. A gyerek a kis csínyt, a kis értékű lopást. A leányanya eltitkolja a várandósságát, s a titokban megszült magzatát kiteszi az utcára, vagy megöli – csak hogy ne kerüljön szégyenbe. Pedig van más megoldás! Kis Szent Teréz megmutatja ezt a másik utat Célin nővéréhez 1889. április 26-án írt levelében.

 

Teréz arról ír, hogy nem számít, ha bűnben elbukik. Jézus legalább látja, hogy mire vagyok képes, és még inkább kedvet kap arra, hogy karjaiba vegyen engem.

Milyen mély és egyszerű meglátás! Mert valóban, mit csinál a kisgyerek, ha elesik? Könyörgően anyja felé emeli kezét és várja, hogy ő szeretettel felemelje.

Kis Szent Teréz szerint tehát nem kell aggódni, ha elbuktál a bűnben, hanem könyörgő és szeretettel teli szívemet Jézus felé kell tárni, s majd ő elveszi szégyenemet a bűnbánat szentségében.

 

„Minden gyarló ember menekül a halál és a szégyen elől” - írja a XIX. századi író. Kortársa, Lisieux-i Szent Teréz viszont nem menekült sem a halál, sem a szégyen elől. Miért nem? Azért, mert tudott olyan nagy bizalommal Jézusra nézni, mint amilyen bizalommal egy gyermek néz az anyára. Tudja, hogy nem fogja otthagyni elesettségében. És valóban: Jézus azért rendelte a bűnbánat szentségét, hogy annak segítségével felemeljen elbukásomból és elvegye a bűn szégyenét.

 

Való igaz Szent Pál apostol – Izajás prófétától (vö. Iz 28,16) kölcsönzött – megállapítása: „senki sem vall szégyent, aki Jézusban hisz.” (Róm 10,11)