A bájos Kis Szent Teréz – 2012.10.01.

 

1./ Jean Guitton francia filozófus (1901-1999) több szempontból is jeles szereplője a XX. század katolikus közéletének. A Francia Akadémia tagja volt már, amikor Boldog XXIII. János pápa egyetlen világiként meghívta a II. Vatikáni Zsinatra. Filozófiai művek mellett teológiai műveket és esszéket is írt. A teológus Guitton hosszú élete során többször is foglalkozott Lisieux-i Szent Terézzel. Először 1954-ben írt esszét Terézről. 1965-ben átdolgozta korábbi írását, és Lisieux-i Szent Teréz zsenialitása címmel kiadta. Művét barátjának – VI. Pál pápának – ajánlotta, mivel a pápa azon a napon lett megkeresztelve, amely napon Kis Szent Teréz meghalt, 1897. szept. 30-án. Az első esszé megjelenése után 40 évvel ismét átdolgozta művét az immár 93 éves író. Az 1994-ben megjelent művet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr – Kis Szent Teréz nagy tisztelője – lefordította magyar nyelvre és a kármelita nővérek kiadásában 2011-ben megjelent hazánkban is.

 

Jean Guitton remek írásában egy fejezetet szentel Kis Szent Teréz bájosságának. De a báj alatt ne külső szépségre gondoljunk. A francia filozófus szerint lehetetlen megfogalmazni, mit jelent a báj. Ezért ő is inkább csak körülírja a báj mibenlétét.

 

A báj jelentheti a tiszta arc sugárzását. Egy korábbi hívem évekig élt Chilében és Peruban. Egyszer Kis Szent Terézről beszélgettünk, s akkor mondta, hogy Dél-Amerikában az utak melletti óriásplakátokon Kis Szent Teréz mosolygós arca volt látható. Arrafelé nagyon szeretik Terézt. S ismerősöm is elragadtatással beszélt erről a tiszta arcú, mosolygós Szentről. Pedig tudjuk, hogy a Terézről készült fényképek – melyeket nővére Céline készített – messze nem adják vissza Teréz igazi mosolyát. Két oka is volt ennek. Az egyik, hogy az akkori kezdetleges fényképezési technika miatt sok másodperces mozdulatlanságra volt szükség az exponáláshoz. Ez pedig bizonyos merevséget okozhatott. Másrészt Teréz a fényképek készítésekor már komoly beteg volt, sokszor csak erőfeszítések árán tudott a fényképezőgép kamerája elé állni. De még a nehézségek ellenére is megnyerő mosolya különleges bájt adott Kis Szent Teréznek.

 

A báj – Jean Guitton írása szerint – ugyanakkor a mozdulatok, a szavak, a tettek könnyedségét is jelenti. Ezért van, hogy amit Teréz tesz, az isteni játéknak tűnik, amely erőlködés nélkül tör felszínre. Aki elbájol másokat, eltünteti a görcsöket, a zavarokat, a veszély keltette aggodalmakat, a másoktól való félelmet. A bájos ember megszabadít bennünket a tehertől, ezáltal készségessé tesz a magasabb hívás számára, Isten hívására. Guitton szerint a gyermekek rendelkeznek a báj adottságával, de ennek nincsenek tudatában, mert ha tudatában lennének, akkor az puszta színművészet lenne és elenyészne.

 

E bőséges bevezetés után nézzünk egy-két példát Teréz önéletrajzából, amely alátámasztja Guitton megállapítását Kis Szent Teréz bájosságáról.

 

2./ A báj önfeledt jóságot és gondtalanságot jelent. Lisieux-i Szent Teréz egy gyermek bizalmával tudott minden probléma fölé emelkedni. Egy alkalommal a halálosan beteg Teréz az ugyancsak kármelita apáca Celine nővérét vigasztalta meg bámulatos bizalmával. Céline – nyilván húgának közeli halála miatt is – a halál rettenetességéről beszélgetett testvérével. Céline - aki egyébként hosszú évtizedekkel túlélte Terézt - tele volt halálfélelemmel. S Teréz erre csak annyit mondott Céline-nek, aki félt meghalni, hogy „a jó Isten fel fogja szívni, mint egy kis harmatcseppet...” Ennél finomabban, ennél gyengédebben, ennél bájosabban talán senki sem beszélt a halálról.

 

A másik példa megértéséhez tudni kell, hogy Teréz az öt Martin-lány közül a legfiatalabb volt. Úgy szokott lenni, hogy testvérek között a legkisebb felnéz a nagyobbakra, ráhagyatkozik az idősebbekre – egyszerűen azért, mert ő a legkisebb. Teréz tudatosan „kicsi” akart maradni. Önéletrajában írja: ő túlságosan kicsi ahhoz, hogy a tökéletesség meredek lépcsőfokán járjon, ezért ő Jézus karjaira bízza magát, mint valamiféle emelőre, liftre, hogy a mennybe emelje őt. Ő nem képes nagy tettekre, azokat meghagyja a nagyoknak, ő pedig kicsi gyermekként virágot fog hinteni, vagyis minden kis áldozatot fel akar használni, mindent szeretetből akar tenni. Teréz felismerte, hogy a Szeretet a minden, hogy a Szeretet a legfőbb hivatás. Teréz bájos - mondhatnánk gyermeki egyszerűségű felismerése -, hogy az egyetlen, tiszta szeretetből, csendben végzett cselekedet többet ér, mint minden aszketikus gyakorlat. A szeretetnek ezt az elsőbbségét már szent János evangélista is megfogalmazta: „Isten a szeretet” (1 Jn 4,16). Kis Szent Teréz bája az ő gyermeki bizalmában rejlik, mely önfeledten kapaszkodik Istenben. Ez a báj ma is lenyűgöző, ma is hódító tud lenni.