Blogok

„A völgy Lilioma csak apró harmatcseppre vágyik...” - 2012.12.17.

 1./ Sokszor jut eszembe néhai Gál Ferenc professzorral történt egyik találkozásom. Fiatal papok voltunk még és közös kirándulásra indulva szentmise bemutatására vártunk a sekrestyében, amikor bejött a nemzetközi hírű dogmatikus professzor. Néhány mondatot váltottunk csupán.

Évközi 33. vasárnap „B” 2012.11.18. - A Hit évében éljünk Lisieux-i Szent Teréz hitével!

1./ Az élet értelme     

Kis Szent Teréz egyetemes missziója, hogy „a lelkeket Istenhez vezesse” - 2012.10.17.

1./ A győri kármelita templom egyik mellékoltárának képe Keresztes Szent János megdicsőülését ábrázolja. A 280 éves művészi értékű barokk festmény előtt az oltár menzáján pedig Lisieux-i Szent Teréz szokványos szobra áll, a horgolt oltárterítőn pedig ez a felírás olvasható: „Szent Terézke könyörögj érettünk”. A szorgos kezek által horgolt csipke-felirat önmagáért beszél. Becéző névvel csak azokat szoktuk illetni, akik igen közel állnak hozzánk. Kis Szent Teréz pedig nagyon közel áll hozzánk. Miért?

A bájos Kis Szent Teréz – 2012.10.01.

 

Ami Kis Szent Teréz szerint irigylésre méltó – 2012.09.17.

1./ Az egyenlőtlenségből eredő probléma gyakran megkeseríti életünket. Ilyen esettel találkoztam szeptember 15-én, Máriaremetén, a jubileumi Mindszenty zarándoklaton. A bíborosi szentmise után üdítőt és csokoládés nápolyit osztottam a farkasréti plébánia zarándok gyerekeinek. Ám egy másik plébániáról való szemfüles kisfiú is odajött és kapott egy Wafelinit.

Miért vagyunk büszkék olimpikonjainkra és miért a szentjeinkre? - 2012.08.17.

l./ A XXX. olimpiai játékokon Magyarország igen jól szerepelt. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap – aug.

A vágyódás a szeretet első mozdulása – 2012.07.17.

1./ Ha valaki egy számmal kisebb cipőt, vagy egy számmal szűkebb ruhát vesz fel, nem érzi jól magát benne és vágyódik egy kényelmesebb ruhadarabra. Valahogy hasonlóan vagyunk ebben a világban: nem érezzük jól magunkat, mert a világ sok mindenben korlátoz bennünket, szűk számunkra. Egy tágasabb, szabadabb világra vágyunk. De kielégíthető ez a vágyunk?

Az imádság, mint emelő – 2012.06.17.

1./ Így „toborzott” Kis Szent Teréz

 

Útjelző a mennyország felé – a Teréz-misszió V. országos találkozóján

1./ Lecsúszás és felemelkekdés. A magyarországi Teréz-misszió V. Országos Találkozójára a kecskeméti nagytemplomban (Öreg-templomban) került sor 2012. május 19-én. Mintegy 700 hívő gyűlt össze az ország minden tájáról, hogy részt vegyen a dr.

A Szent menti meg a világot – 2012. 04. 17.

1./ A táguló világegyetem felfedezése a XX. század csillagászainak köszönhető. A felfedezést Edwin Hubble (1889-1953) amerikai csillagász nevéhez kötjük, noha a világegyetem tágulására már két évvel korábban (1927-ben) egy belga pap – Georges Lemaitre (1894-1966) -, a louvaini Katolikus Egyetem fizika- és csillagásztanára is rájött.