Lisieux-i Szent Teréz lelki kisugárzása - 2014.09.17.

 1./ Dancsák Viktor nagybárkányi hitoktató Szűz Mária nevenapján, szeptember 12-én emali-ben tájékoztatott arról, hogy 7 évvel ezelőtt éppen ezen a napon vihette Kis Szent Teréz ereklyéjét Mátraverebély-Szentkúton.

Kis Szent Teréz, aki mégis „nagy” szent lett – 2014.07.17.

 1./ Az emberiség régtől fogva különböző jelzőkkel ruházta fel a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Az ókori római császárokat éppúgy az „isteni” jelzővel illették, mint napjainkban némely sztár-focistát.

A bizalom szentje utat mutat – 2014.06.17.

1./ A Teréz-misszió diák tagjainak ballagási ünnepségén járva egy magyar népdal ötlött emlékezetembe:
             Elindultam szép hazámból,
             Híres kis Magyarországból.
             Visszanéztem félutamból,

„Teréz-missziósnak lenni azt jelenti, hogy Veronikává kell válni” - 2014.05.10.

 1./ A Teréz-misszió VII. országos találkozója mintegy 700 hívő örömünnepe volt.

Kis Szent Teréz a bűnt elsősorban önmagában kereste, nem másokban – 2014.04.16.

 1./ Egész életünkben választunk. Nem csak házastársat választunk  – általában életünkben egyszer -, nem csak országgyűlési képviselőket választunk – négy évente –, nem csak munkahelyet választunk  – amikor szükséges -, hanem naponta választunk...

Kis Szent Teréz és a lelki anyaság – 2014.03.17.

 1./ Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén immár hagyományosan több templomban végeznek lelki adoptálást. A lelki adoptálás imamozgalma a lengyelországi Jasna Gora-i pálos kolostorból indult el az 1980-as években.

A kereszténység nem „jóléti spiritualitás” - 2014.02.17.

 1./ Ferenc pápa: „Evangelii gaudium – az evangélium öröme” kezdetűapostoli buzdításában olyan jelenségről ír, amellyel a budapesti hitéletben is találkozunk.

„A legnagyobb győzelem: önmagunk legyőzése” - 2014.01.17.

 1./ Lisieux-i Szent Teréz egy alkalommal ezt mondta nővérének, Célin-nek:

A mosoly tanúságtétele – 2013.12.17.

 1./ Antoine de Saint-Exupéry: A mosoly c. rövid írásának szinte semmi cselekménye sincs. Arról szól, hogy a II. világháború előtt Franciaországban egy folyóparti vendéglő teraszán az író és barátja ánizslikőrt rendelt. Jókedvük volt.

Mit készít elő advent időszaka? - 2013.11.17.

      1./ Erre a kérdésre az a kézenfekvő, sztereotip válaszunk, hogy  karácsony ünnepét készíti elő. Sokak számára az advent egyenlő az ajándékkészítéssel és ajándékvásárlással.