„Teréz-missziósnak lenni azt jelenti, hogy Veronikává kell válni” - 2014.05.10.

 1./ A Teréz-misszió VII. országos találkozója mintegy 700 hívő örömünnepe volt. Szekszárd hatalmas főtemplomába sok-sok pótszéket kellett elhelyezni, hogy mindenki ülni tudjon Bruno Thevenin alapító atya 10 órakor kezdődő tanításán, majd a 11 órakor kezdődő püspöki szentmisén, melyet a város szülötte, a 40 évvel ezelőtt ebben a templomban pappá szentelt Bíró László tábori püspök atya mutatott be tucatnyi pappal együtt.

     Bruno atya előadásában remekül határozta meg a Teréz-missziósok feladatát:
Teréz-missziósnak lenni azt jelenti, hogy Veronikává kell válni!”
 Bruno atya nemrég kapott egy régi, meglehetősen megviselt festményt, amelyen fehér kendőn ábrázolt töviskoronás Jézus-arc látható. A keresztút hatodik stációja arról szól, hogy Veronika kendőt nyújt Jézusnak, hogy letörölhesse arcát, s a kendőn ottmarad Jézus szent arcának lenyomata. Lisieux-i Szent Terézről nem sokkal halála előtt készült egy fénykép, amelyen egy hasonló képet tart a kezében, ő, aki szerzetesrendi nevéül a 'Szent Arcról nevezett Teréz nővér' nevet vette fel. A pappászentelésének 40. évfordulójához érkezett Bruno atya nem tartotta merő véletlennek az ajándékba kapott festmény és Kis Szent Teréz rendi neve közötti összefüggést. A  2013. június 3-i papi jubileumának emléklapját ezzel a képpel jelentette meg, s ő maga pedig komoly kutatásba kezdett a Szent Arcról nevezett Teréz nővér névválasztásának indítékáról. Hiszen feltételezhető, hogy Teréznek jó oka volt ezt a nevet felvenni. Ha már a bérmálkozók is elgondolkodnak azon, melyik szentet válasszák bérmavédőszentül, Teréz sem vaktában találta ki, hogy rendi neve ez legyen: a 'Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Teréz nővér'.
     Bruno atya elmélkedésének eredménye az említett mondatban érlelődött meg: Teréz-missziósnak lenni azt jelenti, hogy Veronikává kell válni! Mit jelent ez a mondat? Azt, hogy az Egyházat – Jézus továbbélő misztikus testét – ma is sok megaláztatás éri. Nem csak Jézus arcát köpték le, nem csak Jézus arcát ütötték meg, hanem az Egyházat is megcsúfolják. Sokszor éppen a papok bűnei idézik elő az Egyházat ért támadásokat. Gondoljunk csak a pedofil papok bűneire: mennyi kárt okoztak az Egyháznak! Mit teszünk ilyenkor mi, keresztények? Szomorkodunk? Hallgatunk? Bruno atya megtalálta a megoldást: Teréz-missziósnak lenni azt jelenti, hogy Veronikává kell válni! Igen, le kell borulni a Szent Arc előtt, és az imádságos részvét kendőjét kell Jézusnak nyújtani. Jézus pedig arcának lenyomatát égeti lelkünkbe – miként Kis Szent Teréz lelkébe is beleégett a Szent Arc.
     A délutáni szentségimádás végeztével a búcsúzó Bruno atya utolsó szavai ezek voltak:
Tartsatok ki a papokért végzett imádságban! Nem szabad abbahagyni!”
 
2./ Bíró László tábori püspök atya gondolatai teljes szinkronban voltak Bruno atyáéval.
    Ferenc pápa gondolatával világította meg a Teréz-missziós országos találkozó értelmét és célját: „az ideiglenesség kultúrájával szemben mi a találkozásban az állandóságot éljük meg.” Valóban, rohanó világunkban minden ideiglenes, minden rövid élettartamú. Ugyanakkor szeretnénk megélni az állandóságot is, hiszen csak az állandóság ad biztonságot.
     Mai világunkban azt szoktuk mondani: felépítem az életemet, felépítem a karrieremet, felépítem a családomat. Ám az Isten országát nem mi építjük fel! Emberi erővel fel lehet építeni egy emberi életet, emberi intézményt – de nem lehet felépíteni Isten országát. Isten országát csak Istennel együtt lehet felépíteni, s ehhez hozzá tartozik az imádság. A vasárnapi szentmise nélkül nem lehet Isten országát építeni. Isten nélkül nem lehet az Ő országát felépíteni!
 
3./ Kis Szent Teréz sokszor gondolta úgy, hogy Istennek kegyelmét talán valamely alázatos lélek könyörgésének köszönheti, akit csak az égben fog megismerni. Isten akarata szerint itt a földön egymásért kölcsönösen kell kérnünk az ég áldását, hogy az égi hazában egymáshoz hálás szeretettel ragaszkodjunk, aminő még az ideális családban is alig lelhető fel. A mennyben egy közömbös tekintettel sem találkozunk, hiszen az üdvözültek egymás iránt bizonyos tekintetben hálára kötelezettek. Ott olyan büszkék leszünk egymásra, mint egy család tagjai. És maguk a nagy szentek is, ha megtudják, mivel adósok egészen jelentéktelen lelkeknek, nem ragaszkodnak-e hozzájuk túláradó szeretettel? A kis együgyű pásztor talán valamelyik nagy egyháztanítónak barátja lesz, a tudatlan gyermek meg a pátriárkáé. Mennyire vágyódom a szeretet ezen országa után! - írja Teréz.
     A nagybárkányi fiatalok templomi misztériumjátékában nem csak Szentünk életét ismertük meg, de egy Isten országát természetfeletti erővel építő közösség sugárzó életét is. Istennek legyen hála!