Terézmisszió - Magyarország

1./ Az egyenlőtlenségből eredő probléma gyakran megkeseríti életünket. Ilyen esettel találkoztam szeptember 15-én, Máriaremetén, a jubileumi Mindszenty zarándoklaton. A bíborosi szentmise után üdítőt és csokoládés nápolyit osztottam a farkasréti plébánia zarándok gyerekeinek. Ám egy másik plébániáról való szemfüles kisfiú is odajött és kapott egy Wafelinit. Örömmel vitte odébb, ahol szülei és még két kisebb testvére állt. A kisebbek természetesen kértek a nápolyiból. Az édesanya három részre törte a csokoládés szeletet. De az egyik darabka kisebbre sikerült, mint a másik, így aztán lett sírás: a kisebb rész tulajdonosa kifogásolta, hogy a testvére nagyobbat kapott.
Az egyenlőtlenségből eredő problémát aztán a szülői tekintély elrendezte, nem valószínű, hogy mindegyikük megelégedésére. A sírás minden esetre abbamaradt.
Na már most, ha nincs a közelben a szülő, mint döntőbíró, akkor hogyan lehet elrendezni az egyenlőtlenségből eredő konfliktust? Milyen megoldások kínálkoznak a probléma rendezésére?
Egy XIX. századi keresztény filozófus – Jules Lequier – szerint három lehetőség van. Az első – és talán ez a leggyakoribb – az irigység, a féltékenység. Nem csak a kutya tud irigy lenni, és összemarakodni a koncon, de az ember is tudja irigyelni a másiknak jutott nagyobb csokidarabot.
A második lehetőség, hogy a nagyobb darabhoz jutott gyerek lemond a saját darabjáról a hátrányosabb helyzetben lévő testvére javára, azaz kicserélik a csokidarabokat. A harmadik – és egyben az egyetlen igazi – lehetőség, hogy a kisebb darab csokit kapott gyerek azt mondja a testvérének: bár tudom, hogy te sem tartod igazságosnak, hogy nagyobb darab csokit kaptál, de most az egyszer fogadd el ezt a nagyobb darabot. Talán mondani sem kell, de gyerekeknél ez a lehetőség alig merül fel. A hátrányban lévőnek alig jut eszébe, hogy ő most megvigasztalhatná a másikat, amiért az nagyobb darabot kapott. A hátrányban lévő inkább irigykedik – vagy bömböl, mint a máriaremetei példa is mutatta. A szülő pedig döntőbíróskodik, hogy csend legyen. Mennyivel szebb és megnyugtatóbb lenne a harmadik lehetőség. Erre a keresztényi megoldásra azonban nevelni kell a gyereket.

2./ Kis Szent Teréz melyik lehetőséget választotta volna? Egészen biztos, hogy önzetlenségében a harmadik lehetőséget választotta volna. Miből tudhatjuk ezt? Egy XX. századi francia keresztény filozófus, Jean Guitton: Lisieux-i Szent Teréz zsenialitása c. írásából. Guitton rámutat arra, hogy Teréz három héttel a halála előtt ezt mondta a Szent Szűznek:
„Neked mindened megvan, de végtelen hiányban is szenvedsz, mert neked nincs mennyi édesanyád, akit szerethetnél, hiszen Te magad vagy ez az Édesanya.
Ó, Mária, ha én lennék a Mennyország Királynéja és Te lennél Teréz, akkor én szeretnék Teréz lenni, hogy Te lehess a Mennyország Királynéja!” (im. 67)
Mit is jelentenek ezek a terézi gondolatok? Azt, hogy jóllehet Teréz ekkor már a halállal viaskodik, mérhetetlenül sok szenvedéssel küzd, de mégis úgy véli, neki jutott a jobbik rész, mert ő elmondhatja, hogy van egy égi édesanyja, Szűz Mária. Ezzel szemben Mária – aki ugyan a mennyben van – mégis szegényebb Teréznél, mert neki nincs égi édesanyja, aki megvigasztalhatná.
Teréz csak arra vágyik, hogy megvigasztalja Szűz Máriát, ha erre szüksége lenne.

3./ A Boldogságos Szűzanya boldog, vagy szomorkodik? - kérdezhetnénk. Ha mennyei dicsőségét nézzük, akkor méltán mondhatjuk boldognak. De ha az egyre gyakrabban előforduló könnyező, sőt vérrel könnyező Szűz Mária képekre, szobrokra, domborművekre gondolunk, akkor mondhatjuk, hogy Mária szomorkodik az emberiség bűnössége miatt. Ezért kért engesztelő imát a fatimai látnok gyermekeken keresztül.
Kis Szent Teréz mindig kész volt a bűnösökért való engesztelésre. Kész volt imádkozni a gyilkos Pranziniért, s imája meghallgatást nyert: Pranzini kivégzése előtt megcsókolta a keresztet.
A szeptember 15-én Máriaremetére zarándokoló gyerekek és felnőttek egy kicsit Kis Szent Terézhez hasonlítottak, mert engesztelő imádságukkal örömet szereztek a Boldogságos Szűzanyának.